2023. február 8. - Aranka

Hírek

Befejeződött a sakkverseny

2013. 12. 02.

Ebben az évben tíz országból érkeztek versenyzők a 37. Harkányi Tenkes Kupa Nemzetközi Sakkversenyre, amelyen mindkét csoportban hazai játékos végzett az élen.

A legtöbb élő pontszámmal a Horvátországból érkezett Zoran Jovanovics rendelkezett az idei megmérettetésen, melyen két ismert hazai kiválóság, Faragó Iván és Sax Gyula is elindult. Faragó a torna nyitónapján több mint tíz táblás szimultánversenyt is tartott a gyógyfürdő márványcsarnokában.

Az egy héten át zajló verseny során, érdekes módon többen is feladták a versenyt, ugyanis több fordulót követően sem sikerült egy remit sem tető alá hozniuk. A rendezők tájékoztatása szerint az A csoportban 40, a B-ben pedig 52 versenyző fejezte be a december 1-jén ünnepélyes díjátadással zárult vetélkedőt.

Az A csoportban Hujber Flórián (Pénzügyőr) végzett az élen 7,5 ponttal, míg a B csoportnál Bene Zoltán (Szentlőrinc) vitte el a pálmát 7 ponttal. A győztesek mögött három sakkozó 6,5 pontot ért el, s további négy versenyzőnek sikerült 6 pontot gyűjteni.

A díjazott versenyzőknek a jutalmat Hajdú Gábor, az önkormányzat Idegenforgalmi, Kulturális és Sport Bizottságának elnöke adta át.

Vissza a hírekhez

kapcsolódó hírek

intézze ügyeit elektronikusan!

Gyorsabb és hatékonyobann ügyintézés érdekében használja elektronikus ügyintéző rendszerünket!

Harkány Város honlapja az EFOP-1.5.3-16-2017-00049 projekt támogatásával újult meg.

@2020 | Design és fejlesztés: Make IT Online