2024. december 21. - Tamás

Aktualitások

Harkányfürdő a német piacon is erősíti pozícióját

2014. 01. 23.

A Harkányi Turisztikai Egyesület és a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő munkatársainak köszönhetően a város négy év után újra kiállított a kontinens egyik legjelentősebb turisztikai börzéjén, mely az idei 241 000 látogatójával az eddigiekhez képest is rekordméreteket öltött.

A magyar stand nagy sikert aratott a helyben sütött kürtőskaláccsal, valamint többen keresték a korábbi vásárokon megjelent borkóstolót, szakácskönyvet, vagy valamilyen képes könyvet a magyar tradicionális ételekről - Magyarország gasztronómiája iránt tehát töretlenül nagy az érdeklődés.

A harkányi delegáció szerint a piacon maradáshoz nem szabad több vásárt kihagyni: a CMT kiállítás látogatói igazi nyaralóközönség, többségük évente legalább kétszer utazik el valahova. A németek közül sokan még gyerekként jártak a fürdővárosban, és felnőttként újra visszatérnének, hogy régi emlékeiket felelevenítsék. A vásárlátogatók nagy része lakókocsival érkezik, őket Camping térképpel és saját camping prospektussal látták el. A külföldi látogatók biztonságérzetének növelése azonban továbbra is feladat marad a visszajelzések alapján.

További tanulságként felmerült közös kiadványok elkészítése, a turisztikai információk átláthatóbb rendszerezése, tartalmi és vizuális összhangra törekvés a város és a fürdő szintjén, valamint Harkány újbóli szerepeltetése a Magyar Turizmus Zrt. gyógyfürdőket bemutató kiadványában. A kerékpáros-, valamint túraútvonalakat tartalmazó térképek készítésére is nagyobb hangsúlyt kell fordítani a jövőben. Felmerült egy, a gyógyvizek összetételét, és azok különböző problémákra kifejtett hatásait bemutató összehasonlító kiadvány készítése is.

Összességében igen eredményes és hatékony befektetésnek bizonyult a vásáron való részvétel, melynek során jelentős érdeklődés mutatkozott a Gyógyfürdő iránt, és biztosra vehető, hogy a vásár látogatói közül sokukat látják majd viszont a 2014-es évben, Harkányban.

Vissza a hírekhez

kapcsolódó hírek

intézze ügyeit elektronikusan!

Gyorsabb és hatékonyobann ügyintézés érdekében használja elektronikus ügyintéző rendszerünket!

Harkány Város honlapja az EFOP-1.5.3-16-2017-00049 projekt támogatásával újult meg.

@2020 | Design és fejlesztés: Make IT Online