A 19. században a község egyre növekvő katolikus lakossága és a gyógyfürdőbe látogató katolikus vallású vendégek magas száma tette szükségessé templom építését. Ennek eredményeként 1906-ban felépült a katolikus kápolna, lehetővé téve a római katolikusoknak vallásuk gyakorlását, illetve szentmisék látogatását. A kápolnát még ugyanebben az évben Jézus Szentséges Szíve tiszteletére szentelték fel.
Harkány lélekszámának növekedésével az 1980-as évek közepére a településen a római katolikusok száma 2000 fő fölé emelkedett. Emellett az idegenforgalom is nőtt. Ezek a tények szükségessé tették a mintegy 100 ember befogadására alkalmas római katolikus kápolna megnagyobbítását.
Az építkezés Holczer József tervei alapján, Hopp Ferenc máriagyűdi plébános irányításával 1985-ben vette kezdetét. Az 1906-ban felszentelt kápolna neoromán és neogótikus stílusban épült, míg az új templom a modern kor jegyeit viseli magán. A felújított, alapterületét tekintve hatszorosára növekedett templom felszentelésére 1988. október 22-én több ezer hívő jelenlétével került sor. 1990-től Harkány önálló római katolikus plébánia a Pécsi Egyházmegyében.
A templom külső falán a Stációk Morvai László tűzzománc alkotásai, a templomkertben pedig a magyar történelem állomásai mindennap 9:00-20:00 között megtekinthetőek.
Nyitva tartás:
Mindennap 9:00-tól részlegesen látogatható.
Téli időszakban: 15:30-18:00 közt nyitva.
Nyári időszakban: 17:30-20:00 közt nyitva.
Elérhetőségek:
Telefonszám: +36-72-479-966
Cím: 7815 Harkány Ady E. u. 3
A Gyógyfürdő melletti Zsigmondy őspark hűs árnyat adó fái közt találjuk a Harka kutat, mely a Harkányi legendában szereplő leányra emlékeztet.
Vajda László és Kamerer Tamás munkáját, a Millenniumi Országalmás 2000-ben adták át. Az országalmán a kódexek iniciáléinak stílusában készült porcelánképek futnak körbe.
A gyógyfürdő kiépítése az 1820-as évek közepén indult meg, nem sokkal a kénes víz gyógyító hatásának véletlen felfedezése után. Az első fürdőépület klasszicista stílusú volt, a hozzá tartozó szálloda 28 szobával fogadta a vendégeket.
@2020 | Design és fejlesztés: Make IT Online